Reggel felébredt a lány, és kicsit ijedten nézett körül. Hol van? Hová tűnhetett? Mi lett vele?
-Hiszen tegnap még itt volt...-suttogta.- Még vele aludtam el.
Végigsétált a szobán, keresett valamit. Emlékeket. Valamit Tőle. Bármi kézzel foghatót.
-Nem álmodtam és nem vagyok bolond. Itt járt. Tudom.
Az üres ágyra pillantott, nem volt jele, hogy rajta kívül más is aludt volna benne.
-De tudom, hogy együtt aludtunk el. A karjaiban ért az álom...
Beleszippantott a levegőbe, de csak a nyitott ablakon át beszűrődő reggeli levegőt érezte.
-Tegnap még éreztem az illatát. Azt a csodálatos illatot. Most meg nem tudom felidézni. Nem hasonlítható semmihez, a legédesebb illat.
Az ablakhoz ment és kitekintett rajta.
-Emlékszem, hogy itt szívta el lefekvés előtt az utolsó szál cigijét. Pont itt nyomta el, ezen a párkányon. De hol a nyoma. Talán esett éjjel és az mosta el...
Az ágy melletti éjjeliszekrényhez ment és keresni kezdett valamit a fiókban.
-Hol van a vers, amit tőle kaptam? Ide tettem, erre emlékszem. Nem tűnhetett el...
Fáradtan, és keserűen roskadt le az ágyra. Sírni akart, de nem tudott. Érezte, hogy elvesztett valamit, de nem tudta, hogy mit. Lehet, hogy nem is vesztett semmit? Talán nem is volt semmije? Semmit nem értett, semmit nem tudott.
-Tudom, hogy nem álmodtam. Érzem a csókjait a számon, érzem az érintését a bőrömön, a hangját még hallom a fülemben. Nem értem mi lehet? Miért nincs semmi, ami rá emlékeztethetne? Ami bizonyíthatná, hogy nem őrültem meg. Hogy nem vagyok bolond...mert nem vagyok.
Keresett, kutatott, felforgatott mindent, de nem talált semmit. Egyetlen apró jele sem volt annak, hogy valaha is nála járt volna.
-Álmodtam csak.Szóval álom volt az egész...Bár álmodhatnék még...Olyan igazinak tűnt. Olyan szépnek. De már nem láthatom többé.
S akkor a szél befújt a nyitott ablakon és egy fényképet sodort elé. A képen ott volt Ő. Az, akit keresett. Olyan volt, mint az emlékeiben.
-Emlékszem erre a képre. Hiszen ezt adta nekem. De merre lehet most? Miért hagyott el? Látom még vajon? Megkeresem!- döntötte el.
S azzal elindult, hogy megkeresse a fiút a képről, és az álmaiból. Tudta, hogy talán sosem találja meg, de azt is érezte, hogy a boldogsága már nem lehetséges nélküle. Mert a szíve annál a fiúnál van. Szív nélkül pedig ki tudna élni?
