Egy fiú és egy lány rohan a sűrű, éjjeli erdőben.
Elől a fiú maga után vonszolva a lányt. A fiú magas és büszke, arca kemény, szeme zord. Látszik rajta, hogy nem risztják meg az erdő kísérteties hangjai. Megy előre bátran és sietve. A lány törékeny, riadt szemű. Léptei lassúak, nem is haladna, ha a fiú nem húzná maga után. Retteg, fél, fel-felsikolt.
Tüskék közt járnak, de a fiú nem törődik vele. A lány gyenge bőréből egyre több helyen serken ki vér, haját tépik a vad ágak. Nem sír, nem könnyezik.
-Hová viszel?-kérdi a fiútól.
-Ne kérdezz, csak szedd a lábad.
-Tudni akarom, hogy hová megyünk. Nem tetszik ez a hely. És az sem, ahogy rámnézel. Megijesztesz.
-Nem baj, csak ne tarts fel. Haladjunk, még sokat kell mennünk.
-De hová.
-Majd megtudod, csak gyere!
A lány úgy tett, ahogy a fiú mondta, ment szó nélkül. A táj végig zord volt, a régi sebei nem tudtak gyógyulni és millió újat szerzett. Azt hitte meghal fájdalmában, de volt egy halvány reménysugár, ami erőt adott neki a haladáshoz.
-Pihenjünk egy kicsit!-kérte a fiút.
-Nem lehet, oda kell érnünk hajnalig.
-Csak egy percet, fáradt vagyok és szomjas.
-Nem bánom. De csak egy precre.-s azzal egy üveg vodkát nyújtott a lánynak.
A lány lassan belekortyolt. Bár szomjas volt, nem esett neki jól az ital. Erős volt és szinte marta a torkát. De egyre többet és többet ivott, míg végül szédülni kezdett.
-Megéri nekem veled tartani?-kérdezte keserűen.
-Megkérdeztem jössz-e. Nem erőltettem semmit. Te akartál velem jöbbi.
-Azt mondtad,ha szeretlek, akkor megteszem. Tudod, hogy szeretlek.
-Na, akkor erről ennyit.
-De mit kapok én cserébe? És mit kell tennem? Miért volt olyan fontos, hogy veled jöjjek?
-Majd idővel megtudsz mindent. És hogy mit kapsz? Én nem ígértem neked semmit. Nem mondtam, hogy bármit is kapsz. De rajtam segítesz.
-Ó, hát akkor megéri. Érted bármit megteszek. A világ végéig is elmennék érted.
-Ennek örülök. Most viszont mennünk kell.
Már majdnem hajnalodott, amikor egy erdei tisztáshoz értek. De a tisztás sötétebb volt, mint az egész erdő. Középen egy koromfekete kastály állt, többméteres kerítéssel körülvéve. Hatalmas fák álltak a kerítés mellett, águk betakarta a kastély udvarát. A lányban félelmet ébresztett a hely. A fiú magabiztosan és határozottan nézett az épületre. Ajkán halvány mosoly jelent meg, amikor a lány sápadt arcára nézett.
-Ez az a hely-mondta a legtermészetesebb hangon.
-Én ide be nem megyek.- válaszolt a lány.
-Meg kell tenned. Megígérted. Tedd meg értem! Kérlek!
-De mi van ott bent?
-Nem lesz semmi bajod, ígérem...
-Te is velem jössz?
-Persze. Nem engedlek be egyedül.
Azzal a fiú gyengéden kézen fogta a lányt és a vaskapu felé sietett vele. A kaput ijesztő szörnyek képei díszítették. A kilincse nagy volt és rozsdamarta. A fiú alig bírta lenyomni.
Amikor bejutottak a kertbe, a lány gyorsan körbenézett. A fák sokkal félelmetesebbek voltak, mint eddig. A szél vadul fújta őket és minden percben mintha a lányt akarták volna elkapni. A fiú felé csak egyszer nyúltak az erős ágak, de ő haragosan intett feléjük és szinte megrémülve hátrálni kezdtek.
A kert végében sírok hevertek, egész frissek és ősrégiek is. Némelyiken már csak az elkorhadt kereszt látszott. Egyiken sem volt név, csak a kereszt és egy-egy selyemszalag. Mindegyik más színű és valami rozsdabarna folt volt az összesen.
A kastély bejáratát két bronzból készült tigris őrizte. Bár szobrok voltak, volt valami élethű a tekintetükben. Az egyik ufógrani készült, a másik támadópózban vicsorított a fogaival.
Amikor közeledtek feléjük, a lány látta, hogy az egyik megmozdul. Nem nagyon, alig láthatóan, de ő látta.
-Én itt nem megyek be!Meg fognak támadni!-rántotta meg a fiú karját.
-Nem is, majd hátul megyünk be. Ott biztonságosabb. Nem engedném, hogy baj érjen téged.
Azzal, ahogy mondta, megkerülték az egész kastélyt. A lány sehol nem látott hátsó bejáratot. De ekkor a fiú megkopogtatta a falat és az hirtelen szétnyílt egy kicsit. Apró nyílás keletkezett, de ahhoz elég, hogy a fiú és a lány átférjenek rajta. Lassan haladtak befelé.
Egy végtelennek tűnő folyosóra értek, ahonnan számtalan szoba nyílt. Mindegyik szoba ajtaja más színű volt, és mindegyikre egy női név volt írva.
-Merre megyünk? Mi ez a hely? Félek!
-Ne félj, a folyosó végén lesz, amit keresek.
-Mik ezek a nevek? Mik ezek a színek?
-Jobb, ha nem kérdezel semmit. Idővel úgyis mindent megtudsz.
Azzal mentek tovább. Az út nem akart véget érni, s a lányban egyre több volt a szorongás.
Végül elértek a folyosó utolsó szobájához. Más volt, mint a többi, nem volt rajta név. Rajta hófehér szalag.
A folyosó egy nagy teremben folytatódott, ahol díszes aranytrón állt. Körülötte mindenféle csúszómászók és hatalmas fekete madarak. A trónon pedig egy rút alak.
Olyan volt, mint egy szörny. A szeme sárga és szikrázó, a bőre pikkelyes, szájából hatalmas agyar állt ki.
-Szóval megjöttetek. Órák óta várok rátok. Ő lenne az?
-Igen Ő-bólintott a fiú.
-Szép, és pont megfelelő. Utolsó és legértékesebb darabja gyűjteményemnek. Ő lesz a fehér.
-Miről beszél ez a szörnyeteg?-nézett a fiúra ijedten a lány.
-Te most itt maradsz kedvesem.
-Milyen gyönyörű. Milyen ijedt az arca. Tiszta és ártatlan. Pont őt kerestem. Mi a neved gyermekem?
A lány nem válaszolt, nem értett semmit az egészből. Helyette a fiú válaszolt a szörnynek, aki egyre türelmetlenebbül várt.
- Melanie, a neve Melanie.
-Melanie, milyen gyönyörű név. Maga a tisztaság. Jó helyed lesz itt nálam Melanie. Te leszel palotám királynője.
-Akkor én mehetek is?- kérdezte a fiú.
-Menj, szabad vagy. Megnyerted magadnak az örök életet. A halál most lemond rólad. Életed helyett szívesen fogadja áldozatodat.
-Én lennék az áldozat? Te eladtál engem a halálnak?
-Nekem már nem kellettél. Így még hasznodat vettem.
-És most mi lesz velem? Mi fog itt történni?
-Azt már ne tőlem kérdezd. Az én alkum addig szólt, hogy elhozlak ide. A többit a leendő férjedtől kérdezd.
És a fiú elment. A halál levette róla kezét, s helyette a lányt tartotta kastélyában. A lányt, aki bár nem halt meg, mégis a halál áldozata lett. És nála maradt örök időkig. De hogy mi lett vele? Azt a fiú már nem tudta elmesélni, más pedig nem volt olyan szerencsés, hogy visszatérjen a halál kastélyából. Nem maradt szemtanú, nem maradt senki, aki elmesélhette volna.
