-Nem, én nem megyek sehová nélküled! -Magadat kell mentened, nem sodorhatod magad is veszélybe. -És nézzem, ahogy szenvedsz? -Inkább, minthogy te is szenvedj. -Azt mondtuk, hogy egyek vagyunk. Te és én. Mindörökre. Minden körülmények közt! -De én nem szeretném, hogy bajod essék. Megérted ezt? -Igen. De nem fogadom el. -Tiszteletben kell tartanod azt, amit én szeretnék. -És mit szeretnél? Megszabadulni tőlem? -Félreértesz. Meg akarlak menteni. -Én nem megyek nélküled sehová! -Kérlek… -Ne kérj! Nem okozol semmivel akkora fájdalmat, mint azzal, ha ellöksz magadtól. -Nem ezt teszem. Csak egy kis időre szól az egész. -Mennyi? Egy nap? Kettő? -Talán pár hónap. -Tessék? Ez csak vicc, ugye? -Kicsim… -Na nem!! Én nem megyek sehová. Szükséged van rá. -De ez veszélyes. -Együtt túléljük. -Vagy mindketten elbukunk. -Akkor legyen. Az is jobb, mint az elszakadás. Mi már egyek vagyunk. Erről szól ez az egész. -Nagyon szeretlek, ezért akarlak megmenteni. -Én is nagyon szeretlek. Ezért nem akarok boldog lenni, miközben te szenvedsz. -De én akarom, hogy boldog légy. És velem most nem leszel az. -Az én boldogságom belőled fakad. Ha veled vagyok, akkor nem lehetek más, csakis boldog. -Féltelek. -Én meg téged. Szóval kvittek vagyunk. -mosolyodott el a lány. -Tudod, nem tudom, hogy ez jó ötlet-e? Mártíromságot vállalsz értem… -De hiszen te akarsz mártír lenni, azzal hogy egyedül szakadnál meg a teher alatt, amit ketten talán könnyedén elbírunk. -Akkor hát gyere velem. Én veled nem tudok vitatkozni. –jelent meg mosoly a fiú ajkán is.
S azzal ketten vágtak neki az előttük álló veszélyeknek.
-Menj vissza! Ez veszélyes! -kérte a fiú a lányt.
