A lány csodálkozva nézte a tündért, aki előtte állt. Könnyes szemeit törölgette, hogy meggyőződhessen róla, hogy jól lát.
Jól látta. A csodálatosan szép női alak hozzá beszélt.
-Töröld le a könnyeidet. Olyan keservesen sírsz, hogy Tündérországig hallatszik a zokogásod. A kis tündérgyerekek nem tudnak aludni tőled. Ne bánkódj. Bármi is történt, biztosan jóra fordul a helyzeted. Fiatal vagy és nagyon szép.
-Az én bánatomon nem segít semmi. Nem tudom abbahagyni a kesergést. Nagyon fáj a szívem.
-Én megpróbálok segíteni rajtad. Teljesítem három kívánságod. De jól gondold meg, hogy mit kívánsz, hogy hasznodra válhasson.
-Ezen nem kell gondolkodnom sem. Szeretném, ha szeretne az, akit az életemnél is jobban szeretek...
-Ó, sajnálom, de ezt nem teljesíthetem. Nem tehetlek boldoggá, ha az más boldogságát veszélyezteti.
-De hiszen ő is boldog lenne. Mert szeretni akar engem, csak nem tud. Segíts neki ... és segíts nekem is.
-Nem tehetem, nem varázsolhatok szerelmet. A szerelem olyan, mint egy virág. Nem hajthat ki, ha nincs elvetve a mag. És itt nincs mag.
-De nemrég még volt. Virágzott is. Most miért nem lehet?
-Sosem nyíltak virágok, sosem égett a tűz. Csak te érezted azt. Ő nem akar téged. Nem segíthetek. De van három kívánságod. Ha akarod, az egyikkel kitörlöm őt a szívedből és az emlékeidből örökre.
-Nem! Azt nem akarom. Soha nem akarom őt elfelejteni.
-Akkor lássuk mit kívánnál?
-Az első kívánságom az, hogy a harmadik kívánságomat add Neki. Én már semmit nem tehetek a boldogságáért. Annyit tehetek, hogy kezébe adom a boldogság kulcsát. Hagy kívánjon, és nyissa ki az ajtót azzal a kulccsal.
-Rendben. És mi a második kívánságod?
-Szabadulni akarok a szenvedéstől, a fájdalomtól és a szerelem kínjaitól. És igen, az élettől is. Vedd el az életem. Gyorsan és fájdalommentesen. Mert rajtam már csak a halál segíthet...
-Ne kérdd ezt tőlem. Én szeretnélek boldognak látni.
-De nem fogsz. Kérlek, ne hagyd hogy tovább szenvedjek.
-Teljesítem a kívánságod, és a harmadikat, kérésed szerint kedvesednek adom át. Te pedig hű példája leszel annak, hogy a szerelem nem szép, nem jó, hanem kegyetlen. És hogy jobb óvakodni tőle.
-Ó, nem! A szerelem gyönyörű. Fáj, de nem lehet élni enélkül a fájdalom nélkül. És ezért nem akarok élni én sem.
A tündér egyet legyintett a pálcájával és a lány tompa fájdalmat érzett a szíve helyén. Érezte, hogy a szívelassan megszűnik dobogni, majd holtan esett össze.
A tündér egy pillanattal később már a halott lány szerelme előtt állt. A fiú rémülten nézte a varázslatos alakot.
-Teljesítem egy kívánságod halott kedvesed kérésére. Kívánj bármit, teljesül.
-Halott kedvesem? Én ezt nem értem...
-Az, akit te eldobtál. Aki inkább meghalt, mintsem nélküled tudott volna élni. És utolsó perceiben is a te boldogságodra gondolt. Hát kívánj olyat, ami boldoggá tesz.
A fiú szomorúan nézett maga elé, szemében könnyek csillogtak, és arcán a megbánás fájdalma tükröződött.
-Meghalt...-suttogta maga elé.
Majd kívánt. Azzal a kívánsággal, amit a lánytól örökölt feltámasztotta a lányt, aki mit sem értett az egészből. Azt hitte minden jó lesz, és a fiú újra megajándékozza a szerelem boldogságával. De nem így lett. Minden ugyanúgy ment tovább és a lánynak együtt kellett élnie a fájdalommal, miközben a fiú úgy érezte, hogy tisztára mosta bűntől szennyes lelkét.
Pedig a fájdalom, amit okozott sosem múlhat el...és mindig a bűn terhe fogja nyomni lelkét.
